Elérhetőségek

Szombathelyi DOBÓ SE

9700 Szombathely,
Markusovszky u.6.

Mobil: 0620 4859944
martius@upcmail.hu


Németh Pál, a példakép

Németh Pál 1937. június 20-án született Szentkirályon. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, később útépítő technikumot végzett Székesfehérváron. A Dózsában röplabdázott, a Haladásban kosárlabdázott egy időben, mindkét sportágban NB I-es játékos volt. 1956-ban külföldre távozott, Angliában, a Manchester csapatában kosárlabdázott, egészen 1958 februárjáig, ekkor amnesztiával hazatért. Jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, de politikai okokból nem vették fel. Elkeseredésében 18 évig nem vett ecsetet a kezébe. 1976-tól újra festett, közel 50 önálló kiállítása volt.

24 évesen kezdett foglalkozni a kalapácsvetéssel, rengeteg munkával felküzdötte magát a hazai élmezőnybe. 1974-től a Haladás atléta edzője, 1977-től főállásban. 1993-ban néhány tanítványával kivált a Haladásból, a SZAC'93, majd 1996 óta a Szombathelyi Dobó SE edzője volt. Tanítványai világ- és Európa-bajnoki címeket és érmeket nyertek a korcsoportos és felnőtt versenyeken. Öt olimpián vett részt tanítványaival. Mesteredző,1993-ban megkapta a sportban elérhető legmagasabb kitüntetést, a Kemény Ferenc-díjat. Többször volt az év atléta edzője Magyarországon, 1998-ban pedig az Év Edzője lett.

Németh Pál már a jövőt, a következő olimpiai ciklust tervezte, amikor váratlanul 2009. január 9-én elhunyt. Távozásával nem csak a szombathelyi, hanem az egyetemes magyar és nemzetközi sportéletet érte pótolhatatlan veszteség. Szombathely városa 2009 nyarán posztumusz díszpolgári címmel ismerte el utánozhatatlan életművét.

Példaértékű, sokrétű munkáját két fia László és Zsolt edzőként viszik tovább.


Jegyzőkönyvek

DOBÓ SE 2011.JÚLIUS 28-IKI RANGLISTAVERSENYE

 

VERSENYJEGYZŐKÖNYV
               
Verseny jellege: Dobó SE Ranglistaversenye
Verseny ideje: 2011. július 28.  
Verseny helye: Szombathely, Sugár úti Atlétikai Centrum
Verseny rendezője :  Szombathelyi Dobó SE  
               
Férfiak
Kalapácsvetés 7,26 kg:          
  1. Cser Márton 93 Dobó SE PB 62,84 m  
  2. Árvai Krisztián 93 VEDAC PB 61,66 m  
  3. Ikládi Patrik 94 VEDAC PB 51,36 m  
  4. Horváth Bálint 95 Dobó SE PB 50,33 m  
               
Kalapácsvetés 5 kg:          
  1. Könczöl László 94 Dobó SE   62,57 m  
  2. Kovács Dániel 95 Dobó SE   57,11 m  
  3. Németh Marcell 94 Dobó SE   52,84 m  
               
Kalapácsvetés 4 kg:          
  1. Szabó Bence 96 Dobó SE PB 64,75 m  
  2. Érszegi András 97 Dobó SE PB 50,92 m  
  3. Jurasits Márk 96 Dobó SE PB 43,19 m  
  4. Békési András 96 Dobó SE   36,16 m  
               
Kalapácsvetés 3 kg:          
  1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE   60,69 m  
  2. Móricz Roland 98 Dobó SE   50,68 m  
  3. Rába Dániel 98 Dobó SE PB 50,52 m  
  4. Magyar Gergely 98 Dobó SE PB 20,06 m  
               
Kalapácsvetés 2 kg:          
  1. Antal Ármin 99 Dobó SE   46,59 m  
  2. Kassai Dominik 2000 Dobó SE   33,65 m  
  3. Móricz Henrik 2000 Dobó SE PB 28,52 m  
               
Diszkoszvetés 1,75 kg:          
  1. Essa Al-Zankawi 92 KUW   59,00 m  
               
Diszkoszvetés 1,5 kg:          
  1. Kovács Dániel 95 Dobó SE PB 41,31 m  
  2. Horváth Bálint 95 Dobó SE   32,80 m  
  3. Németh Marcell 94 Dobó SE   31,85 m  
               
Diszkoszvetés 1 kg:          
  1. Szabó Bence 96 Dobó SE   46,26 m  
  2. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE PB 40,30 m  
  3. Móricz Roland 98 Dobó SE   26,39 m  
  4. Érszegi András 97 Dobó SE   24,76 m  
  5. Rába Dániel 98 Dobó SE PB 21,39 m  
  6. Antal Ármin 99 Dobó SE PB 19,18 m  
  7. Móricz Henrik 2000 Dobó SE PB 16,36 m  
  8. Kassai Dominik 2000 Dobó SE   13,35 m  
               
Súlylökés 7,26 kg:          
  1. Om Prakash Singh 87 IND PB 20,04 m  
  2. Kiss Szilárd 75 Dobó SE   16,25 m  
               
Súlylökés 5 kg:            
  1. Kovács Dániel 95 Dobó SE   13,03 m  
  2. Horváth Bálint 95 Dobó SE   11,84 m  
  3. Németh Marcell 94 Dobó SE   11,77 m  
               
Súlylökés 4 kg:            
  1. Szabó Bence 96 Dobó SE PB 13,88 m  
  2. Érszegi András 97 Dobó SE PB 9,30 m  
               
Súlylökés 3 kg:            
  1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE   12,11 m  
  2. Móricz Roland 98 Dobó SE PB 10,24 m  
  3. Rába Dániel 98 Dobó SE   8,77 m  
  4. Antal Ármin 99 Dobó SE PB 7,18 m  
  5. Móricz Henrik 2000 Dobó SE   6,40 m  
  6. Kassai Dominik 2000 Dobó SE PB 5,92 m  
               
Nők
Kalapácsvetés 4 kg:          
  1. Vincze Petronella 92 Dobó SE   56,11 m  
               
Kalapácsvetés 3 kg:          
  1. Gyurátz Réka 96 Dobó SE   67,66 m  
  2. Völgyi Helga 96 Dobó SE   63,00 m  
  3. Kovács Adrienn 94 Dobó SE   60,51 m  
  4. Bándli Zita 95 Dobó SE   56,65 m  
  5. Pete Zsófia 95 Dobó SE   47,06 m  
  6. Sipőcz Melitta 97 Dobó SE   40,80 m  
  7. Dancs Fanni 96 Dobó SE   31,28 m  
               
Kalapácsvetés 2 kg:          
  1. Németh Eszter 98 Dobó SE   51,37 m  
               
Diszkoszvetés 1 kg:          
  1. Gyurátz Réka 96 Dobó SE   40,40 m  
  2. Völgyi Helga 96 Dobó SE   36,41 m  
  3. Bándli Zita 95 Dobó SE   36,16 m  
  4. Pete Zsófia 95 Dobó SE   30,46 m  
  5. Kovács Adrienn 94 Dobó SE   24,41 m  
  6. Sipőcz Melitta 97 Dobó SE   19,57 m  
  7. Németh Eszter 98 Dobó SE PB 19,53 m  
               
Súlylökés 3 kg:            
  1. Völgyi Helga 96 Dobó SE   11,57 m  
  2. Gyurátz Réka 96 Dobó SE   11,39 m  
  3. Bándli Zita 95 Dobó SE   10,91 m  
  4. Pete Zsófia 95 Dobó SE   10,59 m  
  5. Kovács Adrienn 94 Dobó SE   8,88 m  
  6. Sipőcz Melitta 97 Dobó SE   8,16 m  
  7. Németh Eszter 98 Dobó SE PB 6,45 m  
               
Versenybírói jelentés: 
  Óvás és egyéb rendkívüli esemény nem történt.
  A kalapácsvetés függönyszerű esőben, 16 °C-os hőmérsékletben zajlott. 
               
        Németh László  sk.  
        versenybíróság elnöke  

 


« Vissza az előző oldalra!
Szombathelyi DOBÓ SE - Magyar