Elérhetőségek

Szombathelyi DOBÓ SE

9700 Szombathely,
Markusovszky u.6.

Mobil: 0620 4859944


Németh Pál, a példakép

Németh Pál 1937. június 20-án született Szentkirályon. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, később útépítő technikumot végzett Székesfehérváron. A Dózsában röplabdázott, a Haladásban kosárlabdázott egy időben, mindkét sportágban NB I-es játékos volt. 1956-ban külföldre távozott, Angliában, a Manchester csapatában kosárlabdázott, egészen 1958 februárjáig, ekkor amnesztiával hazatért. Jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, de politikai okokból nem vették fel. Elkeseredésében 18 évig nem vett ecsetet a kezébe. 1976-tól újra festett, közel 50 önálló kiállítása volt.

24 évesen kezdett foglalkozni a kalapácsvetéssel, rengeteg munkával felküzdötte magát a hazai élmezőnybe. 1974-től a Haladás atléta edzője, 1977-től főállásban. 1993-ban néhány tanítványával kivált a Haladásból, a SZAC'93, majd 1996 óta a Szombathelyi Dobó SE edzője volt. Tanítványai világ- és Európa-bajnoki címeket és érmeket nyertek a korcsoportos és felnőtt versenyeken. Öt olimpián vett részt tanítványaival. Mesteredző,1993-ban megkapta a sportban elérhető legmagasabb kitüntetést, a Kemény Ferenc-díjat. Többször volt az év atléta edzője Magyarországon, 1998-ban pedig az Év Edzője lett.

Németh Pál már a jövőt, a következő olimpiai ciklust tervezte, amikor váratlanul 2009. január 9-én elhunyt. Távozásával nem csak a szombathelyi, hanem az egyetemes magyar és nemzetközi sportéletet érte pótolhatatlan veszteség. Szombathely városa 2009 nyarán posztumusz díszpolgári címmel ismerte el utánozhatatlan életművét.

Példaértékű, sokrétű munkáját két fia László és Zsolt edzőként viszik tovább.


Jegyzőkönyvek

2013.évi SU-DI-KA Kupa 2.forduló 06.12.

 

VERSENYJEGYZŐKÖNYV
               
Verseny jellege: SU-DI-KA Kupa II. forduló
Verseny ideje: 2013. június 12.  
Verseny helye: Szombathely, Sugár úti Atlétikai Centrum
Verseny rendezője :  Szombathelyi Dobó SE  
               
Férfiak
Kalapácsvetés 7,26 kg:          
  1. Németh Kristóf 87 Dobó SE   72,66 m  
               
Kalapácsvetés 5 kg:          
  1. Jurasits Márk 96 Dobó SE   57,04 m  
  2. Érszegi András 97 Dobó SE   54,90 m  
  3. Salánki Máté 96 Dobó SE PB 50,46 m  
  4. Kovács Róbert 97 Dobó SE PB 39,87 m  
  5. Nardai Gergő 97 Dobó SE   37,01 m  
               
Kalapácsvetés 4 kg:          
  1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE PB 70,44 m  
  2. Rába Dániel 98 Dobó SE   63,10 m  
  3. Móricz Roland 98 Dobó SE   57,90 m  
  4. Kulcs Brendon 98 Dobó SE PB 53,09 m  
  5. Savanyó Ádám 98 Dobó SE PB 50,93 m  
  6. Magyar Gergely 98 Dobó SE   43,35 m  
               
Kalapácsvetés 3 kg:          
  1. Varga Donát 00 Dobó SE   53,15 m  
  2. Buús Dávid 00 Dobó SE PB 45,81 m  
  3. Nagy Balázs 00 Dobó SE PB 40,25 m  
               
Kalapácsvetés 2 kg:          
  1. Katavics Balázs 02 Dobó SE PB 44,20 m  
  2. Károlyi Milán 03 Dobó SE PB 25,01 m  
  3. Stercz Gellért 01 Dobó SE PB 21,32 m  
  4. Bilics Kristóf 02 Dobó SE PB 17,30 m  
               
Diszkoszvetés 1,5 kg:          
  1. Jurasits Márk 96 Dobó SE   38,04 m  
  2. Érszegi András 97 Dobó SE   36,41 m  
               
Diszkoszvetés 1 kg:          
  1. Rába Dániel 98 Dobó SE   49,79 m  
  2. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE PB 49,03 m  
  3. Móricz Roland 98 Dobó SE   46,02 m  
  4. Magyar Gergely 98 Dobó SE PB 28,07 m  
               
Diszkoszvetés 0,75 kg:          
  1. Varga Donát 00 Dobó SE PB 37,00 m  
  2. Buús Dávid 00 Dobó SE PB 28,08 m  
  3. Katavics Balázs 02 Dobó SE PB 25,71 m  
               
Súlylökés 7,26 kg:          
  1. Adriatik Hoxha 90 ALB PB 18,27 m NR
               
Súlylökés 4 kg:            
  1. Rába Dániel 98 Dobó SE   14,89 m  
  2. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE   13,57 m  
  3. Móricz Roland 98 Dobó SE   12,91 m  
               
Nők
Kalapácsvetés 4 kg:          
  1. Gergelics Cintia 91 Dobó SE   62,58 m U23 EB szint (60,00 m)
  2. Bándli Zita 95 Dobó SE   49,86 m  
  3. Pete Zsófia 95 Dobó SE   44,50 m  
  4. Kovács Adrienn 94 Dobó SE   43,10 m  
               
Kalapácsvetés 3 kg:          
  1. Németh Eszter 98 Dobó SE PB 54,21 m Ifi VB szint (52,00 m)
  2. Varga Barbara 98 Dobó SE PB 33,86 m  
               
Kalapácsvetés 2 kg:          
  1. Baktai Rebeka 00 Dobó SE PB 50,41 m  
  2. Németh Zsanett 00 Dobó SE PB 44,93 m  
  3. Szabó Anett 00 Dobó SE   34,94 m  
  4. Nagy Laura 00 Dobó SE   23,92 m  
  5. Jurasits Georgina 03 Dobó SE PB 22,76 m  
               
Diszkoszvetés 1 kg:          
  1. Császár Katalin 87 HVSE   44,31 m  
  2. Bándli Zita 95 Dobó SE   35,26 m  
  3. Gergelics Cintia 91 Dobó SE PB 32,85 m  
  4. Pete Zsófia 95 Dobó SE   31,02 m  
  5. Németh Eszter 98 Dobó SE   30,81 m  
  6. Sipőcz Melitta 97 Dobó SE   30,08 m  
  7. Kovács Adrienn 94 Dobó SE   24,16 m  
               
Diszkoszvetés 0,75 kg:          
  1. Baktai Rebeka 00 Dobó SE   25,12 m  
  2. Németh Zsanett 00 Dobó SE   15,75 m  
               
Súlylökés 4 kg:            
  1. Gergelics Cintia 91 Dobó SE PB 11,38 m  
  2. Pete Zsófia 95 Dobó SE   9,37 m  
               
Súlylökés 3 kg:            
  1. Sipőcz Melitta 97 Dobó SE   9,39 m  
               
               
               
Versenybírói jelentés: 
  Óvás és egyéb rendkívüli esemény nem történt.
  A verseny napos időben, +22 °C-os hőmérsékletben került lebonyolításra. 
  Diszkoszvetésnél jobboldali ellenszél segítette a versenyzőket.
  Adriatik Hoxha új albán csúcsot ért el súlylökésben. 
  Régi: Adriatik Hoxa 18,18 m (2012.06.07. Tirana)
               
   
        Németh László  sk.  
        versenybíróság elnöke  

« Vissza az előző oldalra!
Szombathelyi DOBÓ SE - Magyar