Elérhetőségek

Szombathelyi DOBÓ SE

9700 Szombathely,
Markusovszky u.6.

Mobil: 0620 4859944
martius@upcmail.hu


Németh Pál, a példakép

Németh Pál 1937. június 20-án született Szentkirályon. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, később útépítő technikumot végzett Székesfehérváron. A Dózsában röplabdázott, a Haladásban kosárlabdázott egy időben, mindkét sportágban NB I-es játékos volt. 1956-ban külföldre távozott, Angliában, a Manchester csapatában kosárlabdázott, egészen 1958 februárjáig, ekkor amnesztiával hazatért. Jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, de politikai okokból nem vették fel. Elkeseredésében 18 évig nem vett ecsetet a kezébe. 1976-tól újra festett, közel 50 önálló kiállítása volt.

24 évesen kezdett foglalkozni a kalapácsvetéssel, rengeteg munkával felküzdötte magát a hazai élmezőnybe. 1974-től a Haladás atléta edzője, 1977-től főállásban. 1993-ban néhány tanítványával kivált a Haladásból, a SZAC'93, majd 1996 óta a Szombathelyi Dobó SE edzője volt. Tanítványai világ- és Európa-bajnoki címeket és érmeket nyertek a korcsoportos és felnőtt versenyeken. Öt olimpián vett részt tanítványaival. Mesteredző,1993-ban megkapta a sportban elérhető legmagasabb kitüntetést, a Kemény Ferenc-díjat. Többször volt az év atléta edzője Magyarországon, 1998-ban pedig az Év Edzője lett.

Németh Pál már a jövőt, a következő olimpiai ciklust tervezte, amikor váratlanul 2009. január 9-én elhunyt. Távozásával nem csak a szombathelyi, hanem az egyetemes magyar és nemzetközi sportéletet érte pótolhatatlan veszteség. Szombathely városa 2009 nyarán posztumusz díszpolgári címmel ismerte el utánozhatatlan életművét.

Példaértékű, sokrétű munkáját két fia László és Zsolt edzőként viszik tovább.


Jegyzőkönyvek

2011.évi fedettpályás serdülő és ifi OB

FEDETTPÁLYÁS SERDÜLŐ  ÉS IFI OB

 

 

 

Súlylökés (3 kg) fiú 13 éves

1. Papp Szabolcs                98 Hevesi SE                       14,80

A bajnok edzője: Kovács Gyula

2. Szász Tibor                      98 AC Bonyhád                  10,21

3. Dorogi Róbert                  98 Reménység Vác              9,98

4. Katona György                98 KARC                              9,90

5. Zalánfi Bence                  98 Kaposvári SI                     9,77

6. Szentivánszky Péter     98 Dobó SE                           9,54               Egyéni csúcs!

7. Máté Mátyás                     98 Beremendi Épít_k            9,40

8. Klárik Bence                    98 ARAK                               8,88

9. Gavlik Ádám                    98 GANZAIR AC                  7,93

10. Ócsai Dániel                  98 Hevesi SE                         7,83

 

 

 

Súlylökés (4 kg) fiú 15 éves

1. Szurcsik Milán                 96 Mohácsi TE                    15,26

A bajnok edzője: Predács Gorán

2. Molnár Richárd               96 GANZAIR AC                 13,32

3. Fördős Bence                  96 ARAK                              12,96

4. Mundi György                  96 Dunakeszi VSE                12,81

5. Szabó Bence                  96 Dobó SE                           12,76      Egyéni csúcs!

6. Nagy Máté                        96 Hevesi SE                       12,68

7. Takács László                  96 Nyírsuli                            12,24

8. Cseh Norbert                   96 Hevesi SE                         11,76

9. Tóth Zoltán                       96 Buda-Cash Békéscsabai AC  11,58

10. Végvári Valentin           96 AC Bonyhád                        11,51

 

 

Súlylökés leány 15 éves

1. Greschner Dóra              96 DOVASE                                    12,56

A bajnok edzője: Tarr Imre

2. Erdős Éva                        96 Szolnoki VSI                               11,78

3. Völgyi Helga                   96 Dobó SE                               10,98  Egyéni csúcs!

4. Kapus Diána                   96 Kiskunfélegyházi Honvéd TK10,92

5. Moravcsik Angéla           96 Reménység Vác            10,88

6. Ács Enikő                        96 MezŐtúr SSE                  10,76

7. Mészáros Tünde               96 KARC                              10,20

8. Nagy Márta                       96 Szolnoki VSI                    9,80

9. Batári Dóra                       96 Nyírsuli                            9,76

10. Gyurátz Réka                96 Dobó SE                           9,62

11. Pávay Bettina                96 DSC-SI                              9,44

12. Sz_cs Krisztina              96 Bp. Honvéd SE                9,29

13. Czégai Fanni                 96 KARC                                9,23

14. Pethő Alexandra           96 ARAK                                9,08

15. Czéh Anna                    96 Dunakeszi VSE                   8,74

16. Bölcsik Fanni                96 ARAK                                8,58

17. Csatordai Krisztina       96 Bp. Honvéd SE                  8,39

18. Süveges Fanni             96 KARC                                  8,28

19. Lengyel Petra                96 ARAK                                7,76

 

 

 

 

Súlylökés (3 kg) leány ifjúsági

 

1.     Kajibás Dalma    95 Nyírsuli                         13,51

A bajnok edzői: Cserpák Róbert és Kerekes László

2.     Banga Beatrix         95 Dobó SE             13,49

3.     Gyenes Anna     94 KARC                    13,28

4.     Huszka Nóra      94 KARC                    12,74

5.     Kéri Krisztina      94 Bp. Honvéd SE      12,27

6.     Koronics Cintia   95 Bp. Honvéd SE      11,65

7.     Makány Lili        95 KARC                    11,45

8.     Foki Dóra          95 Bp. Honvéd SE      11,43

9.     Balogh Eszter     94 Nyírsuli                         11,39

10.   Albert Violetta    94 K-Art HÓDIÁK SE   11,32

11.   Kerekes Dóra     94 Nyírsuli                         11,13

12.   Ujvári Brigitta     94 VEDAC                  10,84

13.   Csordás Cintia    95 Maximus KSE        10,53

14.   Nagy Noémi      95 Csepeli DAC          10,16

15.   Erős Tünde       95 Mohácsi TE            9,90

16.   Papp Anita                95 Maximus KSE         9,10

 

  


« Vissza az előző oldalra!
Szombathelyi DOBÓ SE - Magyar